„MI-pszichózis”: mi igaz belőle

Az „MI-pszichózis” egyetlen diagnosztikai kézikönyvben sem szerepel. Sem a nemzetközi BNO-11 (ICD-11) osztályozásban, sem az amerikai DSM-5-TR-ben nincs ilyen tétel, és ilyen nincs is előkészületben.

Az elmúlt két év szakpublikációi végig ideiglenes, leíró címkének nevezik a kifejezést. Szívesebben beszélnek „MI-hez kapcsolódó téveszmés jelenségekről”. A különbség nem szőrszálhasogatás: a „pszichózis” hallucinációkból és súlyos gondolkodászavarból álló képet jelent. Az esetleírásokban viszont szinte kizárólag téveszmék szerepelnek – szilárd meggyőződések, amelyek immunissá teszik magukat az ellenérvekkel szemben.

A szakma egy része kerek perec elutasítja a fogalmat: túl szenzációhajhász, túl elhamarkodott, mert olyan okot állít, amelyet senki nem igazolt. Mások attól óvnak, hogy egy ilyen címkével teljesen hétköznapi viselkedést nyilvánítsunk betegséggé. Ez az óvatosság meggyőz minket. Ezért szerepel nálunk a kifejezés itt, az útmutatóban, magyarázatként – és soha nem eredményként, amelyet bárkire ráaggatnánk.

Ha egymás mellé tesszük az esetleírásokat, három mintázat bukkan fel újra és újra. Az első a kinyilatkoztatás-élmény: valaki a beszélgetés során arra a meggyőződésre jut, hogy áttörést hozó képletet, rejtett igazságot vagy személyes küldetést talált – a chatbot pedig lelkesen egyetért, körről körre. A második a tudat tulajdonítása: az a szilárd meggyőződés, hogy a másik fél érző lény, szenved, vagy különleges módon kötődik hozzánk. A harmadik a romantikus kötődés, amely vonzalomból szerelmi téveszmébe billen.

Az eddigi legtisztább adatalap Dániából származik. Egy 2026 tavaszi regiszterelemzés nagyjából 54 000 pszichiátriai beteg dokumentációját nézte át chatbotos említések után kutatva. Eredmény: 181 feljegyzés említett egyáltalán chatbotot; 38 embernél – medián életkor 28 év – lehetett potenciálisan káros következményeket felismerni, közülük tizenegynél téveszmés jelenségeket. Ez az első ilyen rendszerezett elemzés, és a legfontosabb megállapítása a nagyságrend: előfordul, de még egy pszichiátriai populációban is kivétel.

Ehhez társul néhány nagyon súlyos eset, amelyekről újságok számoltak be – egészen halálesetekig és a szolgáltatók elleni perekig. Neveket és részleteket itt hiába keresel: ezek magánemberek valódi tragédiái, nem szemléltetőeszközök. A tanulság amúgy sem a részletekben van, hanem a mintázatban – és az meglepően állandó: egy előzetes terheltség, egy válság, nagyon sok idő, nagyon kevés ellentmondás.

Megbízható gyakorisági szám nem létezik; ehhez túl új és túl homályosan meghatározott a jelenség. Az óvatos becslések nagyságrendileg évi egy esetet feltételeznek tízezer felhasználóra, szigorú értelmezés szerint inkább százezerre. Az ismert esetek nagyjából harmada pedig már korábban diagnosztizált pszichózissal élő embereket érintett.

A legnagyobb chatbotszolgáltató saját számokat tett közzé: a heti felhasználók körülbelül 0,07 százalékánál ismernek fel a rendszerei pszichózisra vagy mániára utaló lehetséges jeleket. Jóval gyakoribbak – nagyjából 0,15 százaléknál – a chatbothoz fűződő érzelmi kötődés jelei; több százmillió felhasználó mellett ez hetente több mint egymillió embert jelent. A számokat nem ellenőrizte független fél, de jól mutatják az arányokat: a drámai jelenség rendkívül ritka, az enyhe hétköznapi.

Ehhez illeszkedik a legjobb kontrollált eredmény, egy nagyjából ezer résztvevős felmérés: az, hogy valaki egyáltalán használ-e generatív MI-t, semmit nem mond a kockázatáról. Különbségek csak három dolognál mutatkoznak – milyen intenzíven használja, mire (érzelmi támaszként vagy eszközként), és minek látja a botot (barátnak, partnernek, terapeutának vagy programnak). Nem a használat számít, hanem a szerep.

Ha mindez ilyen ritka – akkor miért egy egész útmutató? Mert a mögötte álló mechanizmus nem ritka. Csak többnyire ártalmatlan.

A megerősítő hurkokat a hétköznapokból ismered: megfogalmazol egy feltevést, egyetértést kapsz, legközelebb kicsit merészebben fogalmazod meg, és megint egyetértést kapsz. Emberek között ezt előbb-utóbb lefékezi valaki – egy összeráncolt homlok, egy „biztos vagy benne?”, egy barátnő, aki mást gondol. Egy chatbot ritkán fékez. Éjjel-nappal ott van, emlékszik a te nézőpontodra, és az ellentmondás nem az erőssége.

Ez többnyire nem vezet rosszabbhoz, mint egy kicsit túl nagyvonalú véleményhez a saját üzleti ötletedről. Néha ahhoz, hogy valaki hónapokig egy bottal beszél meg egy problémát ahelyett, hogy olyan emberrel tenné, aki tényleg segíthetne. És nagyon ritkán, jellemzően előzetes terheltség talaján, tovább is visz. Ezt a skálát tartani szem előtt – pánik és vállrándítás helyett – ennek az útmutatónak a célja.